Hogy finoman fogalmazzak, nem voltam képben a motivációkat illetően, amikor a négy fenti úriember delíriumos ámokfutását olvasgattam az ÉS-ben. Egyszerűen nem értem, mi visz valakit arra, hogy pont a jelenlegi szituációban firkálgasson mindenféle komolytalan baromságokat. Oké, Bokros Lajos egyszerűen imádja a nagy ívű víziókat, Bauer Tamás meg soha az életben nem fogja megbocsátani, hogy kiesett a Parlamentből (mint ahogy a “pragmatizmus” szó jelentését sem lesz képes soha fellapozni az Értelmező Kéziszótárban); de Csillag István még miniszter is volt, vazzeg.

Az igazi probléma nem is az az írással, hogy minden szava sült hülyeség lenne, mert alighanem nem az. Hanem hát a hozzákapcsolt határidők neg az arrogáns, sürgető hang kissé olyanná teszik a cikket, mintha az Alfa Centauriról idesugárzott adás lenne — a magyar realitásoktól egyébként pontosan ekkora távolságra is van, szóval gyanús.

Ki az a vadbarom például, aki képes elhinni, hogy 2006 szeptemberétől megvalósítható a teljes mértékben önköltséges felsőoktatás rendszere? Jelen sorok írója véresszájú fanatikus tandíjpárti, pedig maga is a felsőoktatás aktív szereplője; mi több, meggyőződése, hogy valamilyen ésszerű mértékű tandíj bevezetése a hallgatói érdekek védelme is lenne egyben. Ugyanakkor politikailag akármilyen mértékű tandíj bevezetése jelenleg kivitelezhetetlen, legalábbis kurva nagy energiákat vinne el tök fölöslegesen; az önköltséges felsőoktatás egyik pillanatról a másikra történő bevezetése pedig egyenesen felfoghatatlan mértékű káoszhoz vezetne. El tudjuk képzelni, hogy majd lesz olyan tornanádaskai anyuka, aki ha meghallja a félévenként mondjuk 300.000 forintos tandíjat, kapásból képes lesz felfogni a szociális alapú tandíjmentesség intézményét is? Vagy — másik szempont — reális elképzelés arra gondolni, hogy a felsőoktatás infrastruktúrája jelenleg fel van készítve arra, hogy a tandíjat lecsalni akaró álszegényeket kiszűrje? Ne röhögtessük már egymást, kérem szépen, ha nem szégyellem, állami pénzen most akárhány egyetemre járhatok a megengedett max egy helyett — lebukni ebben a rendszerben kizárólag önbevallásos alapon lehetséges.

Szemelgessünk tovább: az év végéig minden TAJ-kártya legyen csipkártya, minden állampolgár (nyugdíjasok is) saját maga fizet egészségbiztosítási alapdíjat; aki nem, annak sípol a gép a karakószörcsöki rendelőintézetben, és ott helyben lepengeti a vizsgálati díjat. 3200 önkormányzatból — politikai közmegyegyezéssel — legyen 260 járási önkormányzat. A többi nem ennyire súlyos, csak éppen egy lépésben megvalósíthatatlan: gondoljunk itt például az adókedvezmények vagy a fogyasztói ártámogatások megszüntetésére. Ne nevezzük ezt reformjavaslatnak; nevezzük ezt ötletekkel való tartalmatlan vagdalkozásnak.

Két favágó megy az erdőben. Egyszer csak az egyik fogja a baltáját, és belevágja a másik hátába.

— Te, ezt most komolyan gondoltad? — kérdezi az áldozat.

— Igen.

— Akkor jó, mert viccnek egy kicsit durva lett volna.