A Magyar Narancs kinyalhatja

Elég sajátos példáját villantotta fel az újságírói etikátlanságnak a Magyar Narancs. Orbán Viktor és Dávid Ibolya szép sárgás, szemlátomást elevenen rothadó zombiportréjaira még nem szóltam egy szót sem, gondoltam, nyilván így képzelik a humorosságot; majd lesz Gyurcsány is, aki majd a szemüveges irányba tolja el az élőhalott-vonalat, és akkor kerek lesz a világ.

Ehhez képes a Magyar Narancs épp most szánta el magát arra, hogy a segghülye “olvasók” számára is egyértelművé tegye: a Magyar Narancs nem a Fidesz lapja. Gyorsan citromsárgára festették magukat; a honlapjukon ugyan nem nagyon nyomják azt a címlapot, amit az olvasó a kezébe kap (valószínűleg az utókornak nem akarják ezt a nemes húzást megörökíteni). A magam részéről, mivel nem a Jupiterről jöttem, és van annyi eszem, mint egy parkinsonos gyöngytyúknak, képtelen vagyok ezt a fordulatot a véletlen számlájára írni — a Narancs már kurva régen nem Fidesz-lap, eddig valahogy nem frusztrálta őket, hogy akik nem olvassák, ezt hiszik róla. A címlapon olvasható szenzációs szlogen (a magyar Narancs nem narancs — a színe sem az — ez a normális) pedig már a “burkolt” kategóriából is kiemeli ezt a politikai hirdetést. A szerk mentegetőzése a túloldalon inkább csak szánalmas.

S láss csodát: a második címlapon Gyurcsány nem egy kiéheztetett, sárgaságban szenvedő vérfarkasként vicsorog ránk, ahogy azt Orbán tette; a kissé komor hangulatú, ámde profin megvilágított portrén egy dinamikus, kőkemény értelmiségit láthatunk, egy huszonegyedik századi, kissé cinikusan mosolygó államférfit. Ez nem valamiféle metszően éles riport egy kampányrendezvényről; ez nem az elkötelezettséget nyíltan vállaló szerkesztőségi cikk; nem valami éles publicisztika — ez így, együtt szánalmas és színvonaltalan manipuláció, ráadásul tökéletesen hazug is. A részemről a Magyar Narancs kinyalhatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.