Na jó, ha George Clooney ezzel töltötte az idejét, és már csak a Syrianát tudta bevállalni 2005-ben, akkor semmi gond; a Good night, good luck legalábbis visszabillentette az egyenlegét pozitívba. Pengés, pontos és fekete-fehér.

Kommunista-üldözés Amerikában; Philip K. Dick felejthetetlen klasszikusa, a Figyel az ég óta már a sci-fi rajongók is tudják, hogy milyen egy rohadt helyzet volt ez — simán elveszthette az ember az állását, ha úgy nézett ki, hogy biztonsági kockázatot jelent, mondjuk azért, mert a nagynénje barátnőjének szobatársának kiskutyája oldalba pisált egy fát egy vörös rendezvényen. A véleményszabadság nagyobb dicsőségére.

A film Edward R. Murrow tévés újságíró, hírmagyarázó életének egy rövid epizódját mutatja be; a CBS hírtelevíziós stábja úgy dönt, kicsit alátesznek a boszorkányüldözésekben élen járó McCarthy szenátornak, és a mögötte álló politikai csoportosulásoknak, többek között a hadseregnek. A film elegánsan szembehányja az ilyenkor szokásos hagyományokat, nincs bizonyítékok után felforgatott lakás, nincsenek pergős üldözéses jelenetek, megrendezett autós balesetek; még egy rohadt pisztoly se kerül elő. A sztori úgy nagyon ütős és feszült, hogy kilencven százaléka tévé-stúdiókban és irodákban játszódik, teljesen hétköznapi szituációkat mutat be.

Végig azt várjuk, mikor üt vissza a politika — és a politika nem üt vissza. A tévé tulajdonosa is lenyelni látszik a keserű pirulát; a film vége ugyanakkor mégis egészen mellbevágó és lehangoló. A hatalom valamilyen bizarr, indirekt módon mégiscsak visszaüt — mi meg elmélkedhetünk a szellemi függetlenség valódi mibenlétéről a sötétben.