Személyes viszonyom az állambiztonsági békával

Egy ügynök azonosítása

Élet és Irodalom, 2006. január 27.

Pokolra kellett mennem

Népszabadság, 2006. január 28.

Akinek eljutott már a kezébe Kenedi János zseniális dokumentumgyűjteménye, a Kis állambiztonsági olvasókönyv, valószínűleg egy fokkal kevésbé lelkesen szórja az erkölcsi ítéleteket, mint ahogy az manapság divat. Szabó István ügynök volt; na de hol. Aki ismeri az említett kötetet, tudja: egy olyan rendszerben, ahol nyoma sem volt a privát szféra tiszteletének, és ahol az állam széles körű eszköztárral bírt polgárainak megroppantására; a gyűjteményből megismerhető történetekből engem leginkább az döbbentett meg, hogy milyen sokan voltak akkoriban, akiket tényleg kemény fából faragtak, és nem húzták be a nyakukat. Nem volt olyan piti és nevetséges “rendszerellenes tevékenység”, amit meg nem próbáltak volna torolni; ha jelen sorok íróját fenyegették volna meg, hát ő is összeszarta volna magát és aláírt volna mindent.

Más kérdés persze, hogy ki mit kezd ezzel a helyzettel; egyrészt ugye, ha valakit beszerveztek, pláne terhelő adatok alapján, azt is ellenőrizték, nagyot hazudni tehát annyira nem lehetett buli; más kérdés, szükség volt-e azokra a kisszerűen rosszindulatú fordulatokra, a magánélet olyan szintű kiteregetésére, ahogy azt mondjuk az ÉS-ben is láthatjuk.

Az élet sajna bonyolult. Mi pedig még kurvára sehol nem tartunk az állambiztonsági béka lenyelésével; valamit kezdene kellene vele, de fröcsögő komcsizáson, illetve lelkes, energikus maszatolásokon túl a hatalom mást nagyon még nem tudott felmutatni. Amihez a többség lelkesen asszisztál: ők mocskos karrieristák, mi még ügynökként is áldozatok voltunk. De a törvényi keretek megteremtésével valamiért egyik párt sem siet különösebben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.