Szolid önimádat

Végül is csak egy kis apróság, de érdekes rajta röhögni egyet: készült egy festmény az Orbán-korányról, helyes kis miniatűr, alig öt méter széles – csakhogy most már nem kell a kutyának se, a megrendelő még azt is letagadta, hogy rendelt volna ilyet. Amúgy is fölöttébb valószínűnek tűnik, hogy valaki csak úgy hobbiból gigantikus olajfestményeket készítsen, amolyan szolid személyi kultuszos stílusban – amelynek fantasztikus művészi értékét még a jegybankelnök is elismeri, noha kelleni persze nem kell neki.

A gond csak az, hogy az egész túlságosan illik a nagy fideszmagyar vircsaftba; a gigantikus költségvetésű, mégis felejthető minőségű filmek sorozatába, a kormányfő minden lépését értékelhetetlen minőségben filmre vevő Ezüsthajó Kft. sztorijába, a Millenáris Kft. körüli cirkuszba, a nagy zászlóavatás-sorozatba. Nemeskürty tanár úr, a kép állítólagos megrendelője pedig egyáltalán nem periférikus figurája volt ennek a szép időszaknak.

Könnyen lehet persze, hogy egy másik lúzer most épp ezekben a percekben végzi az utolsó ecsetvonásokat Gyurcsány Ferenc cinikus mosolyán, hogy aztán négy év múlva duplára emelkedjen Magyarország harmincmilliós, eladhatatlan propagandafestmény-állománya, de ezt valamiért egy kicsit nehezebb elképzelni. Nem kell túlzottan imádni a jelenlegi kormányfőt, de talán abban egyetérthetünk, hogy nem képzeli magát Magyaroszág spirituális vezetőjének, és lehet, hogy még az ország szívcsakráját sem tudná megjelölni egy vaktérképen. Orbán meg ez utóbbit elolvashatta kedvenc – és választóinak ajánlott – lapjában, a Magyar Demokratában.

Persze lehet, hogy a választások után mégis lesz vevő a festményre. Az lesz ám csak az igazi égés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.