Rogán Antal azzal riogat, hogy ha minden így meg tovább, tovább folyik majd az állami vagyok privatizációja. Sajnos jelen sorok írója esetén ez a kormány melletti intenzív kampányt jelent, így a Fidesz kommunikációja ezen egy fő viszonylatában nem nevezhető túlságosan sikeresnek.

Orbán Viktor felháborodva kérte ki magának, hogy az állam rossz tulajdonos lenne – holott Orbán Viktorra miniszterelnökként nem hogy egy milliárdos forgalmú társaság, hanem egy talponálló tulajdonjogát se bíznám rá azonnal – valahogy feltámadna bennem a gyanú, hogy a jobboldali érdekeltségű vállalatok rossz minőségű söre landolna itt, szédültes felárral, az intézmény százmilliókért hirdetné magát a kormánypárti sajtóban és a kocsma vezetését pedig az egyéb célra fel nem használható káderek töltenék be, amolyan kellemes parkolópályaként, vagy menedékként egy éppen kurrens korrupciós botrány idejére.

Az állami tulajdon természetébe bele van kódolva, hogy rosszul fizetett és/vagy ideológiailag súlyosan elkötelezett emberekre van bízva, akik optimális esetben letojják, hogy mi van vele, a fizetést mindenképpen felmarkolják, az amortizáció pedig nem az ő számlájukat terheli. Mindezek tetejébe döbbenetesen nehezen bocsáthatók el.

Kiválóan látható volt ez az előző kormány idején is: állami cégek döbbenetes lelkesedéssel hirdettek az – akkor még – periférián levő, halálmegvető bátorságú, véresszájúan kormánypárti lapoknak; és akkor még akkor jártunk jól, ha ezt nem támasztották alá valamilyen hatástanulmánnyal. Mert ha mégis, akkor biztosak lehettünk benne, hogy azt is a piaci ár ötvenezerszereséért vették meg valamelyik cégtől, amelynek szent küldetése a balliberális lobbi visszaszorítása volt, egy nemzeti-jobboldali lobbi kiépítésével.

A privatizáció persze szintén lehet melegágya a korrupciónak, de a dolgok jelenlegi állása szerint egy céget csak egyszer lehet privatizálni. Persze, ha az orbáni utat követjük, és visszakérjük az eladott vagyont, akkor persze többször is.

Akkor aztán fújhatjuk.