Kis polgári intolerancia

Remek leckét ad nekünk toleranciából a Heti Válasz Marylin Mansonról írt kis összefoglalójában. Csak az ellenkezőjét kell tennünk mindannak, amit a cikk sugall, és máris széles látókörű polgárként viselkedhetünk.

Kétségtelen tény persze, hogy Manson az utóbbi évek rockiparának egyik legradikálisabb és legprovokatívabb figurája – kétségkívül célul tűzte ki, hogy minél több embert irritáljon, hogy minél több szülő tiltsa el lemezeitől a csemetéket. Annál jobban fogynak majd. Mármint a lemezek, nem a csemeték.

Valójában ugyanis ez az egész cécó természetesen ártalmatlan. Nem rosszabb ez, mint a hosszú haj volt annak idején – azóta egy kicsit több kell ahhoz, hogy a mama rémülten felsikoltson, ennyi az egész. Nagy-nagy hiba persze egy világsztárt marginálisnak nevezni, de aki komolyan gondolja, hogy Marylin Manson (akinek egyik neve – a cikkíró felkészületlenségét mutatja, hogy nincs tisztában azzal, hogy MM nem egyszerűen női nevet visel, hanem az együttes tagjai általában egy nagy női sztárról és egy sorozatgyilkosról nevezték el magukat) komoly hatással lesz a mindennapjainkra. Alighanem nem lesz nagyobb hatással, mint a Metallica, az Offspring vagy a Pókember.

Sajnálatos az is, mennyire nincs tisztában azzal sem a t. recenzens, hogy mit is jelent az a sátánizmus, amit az együttes képvisel. Nem azt a provinciális bohóckodást, amit mi itthon sátánizmusként elképzelünk. Persze nem is valami nagyon kedves, szociális és rokonszenves jelenséget, de ez most mellékes.

Ami nem mellékes, hogy a szólás- és gondolatszabadság jogában betiltásért kiáltani mindenféle “nyilvánvaló és közvetlen ok” nélkül egyenlő a cenzúra visszasírásával. Ami ugyebár nem egy nagyon korszerű konzervatív álláspont. Álszentnek viszont álszent: ha belegondolunk, hogy mondjuk a Demokrata szülinapi partija egy szó elmarasztalásban nem részesült.

Pedig Marilyn Manson zeneileg biztosan felkészültebb, mint az Egészséges Fejbőr.

2 Responses to Kis polgári intolerancia

  1. Bambula szerint:

    Rémlik valakinek a Kóla, puska, sültkrumpli? Amelyben ugye az adta elő az egyetlen józan, normális véleményt, akit a legjobban fikáztak az egybites kispolgárok: minő véletlen, az illetőt Marilyn Manson-nak hívták művésznevén…

  2. Anonymous szerint:

    Jol elszurtad a “semlegesnek” tuno kis gondolatkiserletedet ezzel a “Fejbor”-dumaval, mert a szeles latokorodet beszukitetted azzal, hogy ossze nem illo dolgokat szubjektiv modon osszehasonlitgatsz, mikozben a sajat allaspontodat, vilagnezetedet is felfeded. Ejnye-bejnye. De vegulis semlegesnek lenni jo, maradj is az, ne gondolkodj.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.