Különdíj szépséghibával

Nyilvánosan állt ki Gusztos Péter két rendőr érzéketlenségével szemben; hogy demonstrációjuk nagyobb hatású legyen, rögtön egy soron kívüli különdíjat is átadtak a két rendőrnek.

Mindez nagyon szép, sőt, ha amit a Népszabadság ír, valóban megtörtént, akkor Gusztos Péternek igaza is van. Egy aprócska tény van csak, amely meggátolja, hogy abszolút főhajtással adózzunk Gusztos Péter gesztusának: az SZDSZ momentán kormányon van és nem ellenzékben.

Így, a ciklus vége felé közeledve megállapíthatjuk: elég sajátos volt a két koalíciós párt viszonya ebben a ciklusban. Mind a ketten meg akarták mutatni, mennyire önállóak és függetlenek is valójában, miközben a mandátumarányok alapján jószerével mozdulni sem tudtak egymás nélkül. Mindegyik mindig arra várt, hogy a másiknak majd csak elszakad a cérnája: nem csak a köztársasági elnök ügyében, de elég sajátos volt a kormányfőváltás vagy – hogy egy kicsit régebbre nyúljunk vissza – az adócsökkentés körüli mizéria is. Lényegi eredmény viszont nem sok született ezekből a konfliktusokból.

Nehéz lenne elhinni, hogy ez a két egri rendőr volt az utolsó a rendőrségi túlkapások elkövetői között. Magyarországon a rendőrséggel úgy általában nagyon súlyos problémák vannak; mi több, ez újabban valami sajátos önteltséggel is párosul – jelen sorok írója például megdöbbenéssel eltelve olvasta a Józsefváros rendőrkapitányának publicisztikáját az Élet és Irodalomban a magyar rendőrök emberségéről. De gondolhatunk az egy uszító hangú levelet a tévében tíz másodpercre bemutató szerkesztő rabosítására is.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a magyar rendőrök túlkapásai a rendőrség alapállapotából fakadnak; és ennek alapvető megváltoztatásáért ez a kormány sem tett semmit. Pedig elég sok botrány és kavarás volt csak a politikával összefüggő ügyekben is. Lamperth Mónika felelősségre vonását mégsem szorgalmazta senki.

Esetleg ő is kaphatna egy díjat.

One Response to Különdíj szépséghibával

  1. algi szerint:

    Szerintem van itt egy alapvető félreértés: azok a rendőrök, akik ilyet tesznek (ha valóban úgy történt, ahogy a cikkben szerepel), azok nem érzéketlenek, hanem rosszindulatúak.

    A kettő között az a különbség, hogy az érzéketlen rendőr teljesíti a kötelességét emberi érzelmei ellenére. Ebben az esetben viszont a rendőr a kötelességére hivatkozva okozott kárt valakinek. Ugyanis, amit a kislánnyal tettek, az köztörvényes bűntett. Ha ezért nem indítanak fegyelmi eljárást, akkor a rendőrség a korrupció második legmélyebb bugyra Magyarországon közvetlenül a maffia után.

    Szvsz – teszem hozzá, mielőtt lecsuknak mindkettőnket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.