Ripp Zoltán bejött az alagútba. Nagy hiba pedig azt gondolni, hogy ha a Népszabadság közli Schmidt Mária cikkét, akkor ahhoz rögtön hozzá is kell szólni. Schmidt Mária cikkei önmagukért beszélnek, nem szükséges hozzájuk értelmező kéziszótár. Ráadásul Ripp Zoltán még téved is.

A magyar baloldali pártok egy óriási hibája az ellenfél démonizálása. Természetesen Orbán is ezt teszi a saját ellenfeleivel, ám nem ártana szem előtt tartani, hogy ez a taktika egyrészt unalmas – semmi nem rosszabb a politikai kommunikációban, mint az unalom – másrészt rendkívül kockázatos. Az, hogy minden bizonnyal irreális is, ebben a kontextusban szinte lényegtelen, de kétségkívül így van. Ugyanakkor bizonyos kérdésekben – már többször említettük ezen az oldalon, hogy a nemzetpolitika ilyen – egyszerűen nincs baloldali vízió vagy álláspont.

Bemenni a Scmidt Mária féle fröcsögésbe annyi, mint ennek nyilvános elismerése, Orbán gyalázása nem más, mint ezeknek a sztereotípiáknak a megerősítése. Holott valójában nem másról van szó, mint hogy az illető egy jól felkészült, professzionális politikus, aki remekül választja szét az üzletet és a magánéletet – hogy személyes meggyőződése mi, azt nem köti az orrunkra, most épp a jobboldali szavazók szimpátiáját szeretné megnyerni. És?

Schmidt Mária anyaoroszlán-viselkedésére reagálni annyi, mint elismerni ennek az álláspontnak a legitimitását. Mi lenne, ha inkább figyelmen kívül hagynák az ilyesmit a magukat baloldalinak tituláló értelmiségiek, és tényleg előrukkolnának a farbával? SM ajkán persze ettől még nem lesz kevesebb a hab, de akit ez nem érdekel, az legalább tudna másra is figyelni.