Felettébb szánalmas irányt vett az utóbbi időben az MSZP politikája – ebben a műfajban elfogadhatatlan fáziskésésekkel, kicsinyes, pitiáner vádakkal próbálják meg személyében ellehetetleníteni az ellenzék vezérét. Ezzel persze leginkább maguk alatt vágják a fát.

Egyrészt ugye ezzel csak erősítik az a képet, hogy az igazán lényeges kérdésekben nincs mondanivalójuk. Könnyen lehet persze, hogy tényleg nincs, hogy a kormányzaton belüli konfliktusokban kifulladt a nagyobbik kormánypárt – de ezt ilyen nyíltan vállalni akkor sem kéne. Elvégre a választásokon nem Orbán Viktort, hanem a Fideszt kell legyőzni, és már az is bebizonyosodott – töbször – hogy a magyar választópolgárok a mocskolódást nem igazán tolerálják hosszú távon.

Másrészt nehéz lenne megmondani, pontosan kinek is szól ez a tűzijáték. Orbán minden közvélemény-kutatás szerint egy igen végletesen megítélt politikus, ami azt jelenti, hogy saját táborában imádják, a kormánypártok támogatói viszont leginkább erős ellenszenvet éreznek iránta. Nem nagyon valószínű, hogy például a teljesen súlytalan és az elmúlt négy évben hihetetlen mennyiségű inkompetenciát felmutató Újhelyi István pontatlan és zsebből hárítható rágalmai ezen olyan sokat tudnának változtatni.

Harmadrészt, ha már elkedődik a személyeskedés, személyeskedni a Fidesz is tud – vitathatlanul jobban és hatékonyabban, mint a szocialisták, egész sajtóbázisuk van, amelyik egységes és jól kigondolt módon tudja mocskolni mondjuk a mindenkori miniszterelnököt. (Gyurcsány, a “kis magyar Hodorovszkij”, vagy – mai termés – Gyurcsány, mint az egyre növő orrú Pinocchio.) Erre kereslet is van.

Jó lenne tehát a homokozóból visszatérni a nagypolitikába.