Christoph Schönborn bíboros cikket jelentetett meg a New York Timesban, amelyben lényegében megkérdőjelezi a neodarwinista evolúcióelmélet létjogosultságát, és egyfajta lágy kreacionizmus mellett (a leszármazás elméletét elfogadja, az élet teremtésére adott magyarázatot nem) tör lándzsát.

Ebben úgy önmagában nem kellene, hogy bármi különös is legyen; a tudományos elméletek legfőbb jellemzője, hogy szabadon vitathatóak és vitatottak is; alapesetben épp ez a tulajdonságuk adja megbízhatóságukat és tekintélyüket.

A katolikus egyháznak ugyanakkor nagyon-nagyon vigyáznia kellene arra, hogy mit művel. Amikor ugyanis az egyház tudományos kérdésekben foglal állást, olyan területekre téved, amelyről már egyszer leparancsolták – nagyon is helyesen.

Tudomány és vallás egyszerűen nem férnek össze. Persze nem olyan értelemben, hogy a tudomány értelmezésében a vallásnak ne lehetne a filozófiához hasonló szerepe vagy hogy a természettudományok eredményeit elfogadó ember ne lehetne vallásos. Ugyanakkor nem árt figyelmbe venni, hogy a katolikus egyház merev dogmatizmusa már okozott komoly természettudományos válságokat. És az is igaz, hogy a személyes hitet egyszerűen nem befolyásolhatják, nem befolyásolják a természttudományok eredményei.

Az pedig már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a mindennapi életben a természettudományok mellőzhetetlenek. A mai, modern civilizáció egyszerűen nem képzelhető el a természettudományok által teremtett infrastruktúra nélkül – egy ilyen helyzetben gondosan irányzott szelektivitással támadás alá venni olyan tudományos elméleteket, amelyek nincsenek közvetlen hatással a mindennapi életünkre, elég felemás eljárás. Mert a kávéfőzőre már biztosan ő se mondaná szívesen, hogy az ördög találmánya.