Tiszteletre méltó az a következetes kompromisszummentesség, amivel Kis János a szólásszabadság kérdését kezeli. A riporter hiába próbálja meg a mai magyar közélet középkori nézeteit erősíteni – Kis János, kitart kilenc évvel ezelőtt, helyes nézetei mellett. Az igazság ugyanis nem ismer trendeket.
Magyarországon sajnos nincs sok becsülete a “tolerancia” szónak – valami olyasmit jelent, hogy a velem nem teljesen azonos nézetű embereket sem verem fejbe egy baseball-ütővel, ha nagyon sokan nézik. Holott a tolerancia valami olyasvalamit kellene, hogy jelentsen, hogy a bennem undort keltő viselkedésű és véleményű embereket is elviselem, anélkül, hogy létezésüket erőszakos eszközökkel meg kívánnám szüntetni. Szóban persze kardoskodhatom a véleményem mellett.
A legdöbbenetesebb az, hogy a többség számra még most sem világos, miért életveszélyes minden olyan játék, amely korlátozni akarná a szólásszabadságot. A demokratikus berendezkedés alapelve kellene, hogy legyen, hogy bárki bármit mondhat, és mi ezek ellen civilizált módon próbálunk küzdeni. Sokan mégis maradnának a jól bevált erőszaknál és büntetőjogi paragrafusok mögé rejtőzve irtanánk ellenfeleiket.
Holott a büntetőjog még nem mentene fel bennünket morális kötelezettségeink alól. A büntetőjogot – mint a jogot általában – meg lehet kerülni, a morált jó esetben nem. Ha valakit felmentenek egy bírósági tárgyaláson, az – a magyar közvélekedéssel ellentétben – még nem jelenti, hogy az egy szent; csak annyit jelent, hogy az illető nem követett el bűncselekményt. Ezért, így önmagában, még nem osztanak medaillont. Sőt: a társadalom még dönthet úgy, hogy az adott nézet képviselőit kiközösíti magából.
Mert tulajdonképpen ez az egyetlen, ami igazán használna. Ha Zuschalg Jánoshoz hasonlóan a többi rasszistát is kiközösítené magából a politikai elit – ha társaságban nem lehetne következmények nélkül cigányozni. Ha más állampolgárok emeri jogait fontosnak éreznénk egy rasszista disznó jó hangulatánál. Ha azokat, akik a törvény erejével akarnak kiközösíteni, a társadalom a morál erejével lehetetlenítené el.
És nincs mese. Ezt ki kell várni; addig pedig nincs más választásunk: egyszerre kell toleránsnak és elveinkhez hűnek maradnunk.
“Szíjjártó Péter” helyett nem “Zuschlag Jánost” akartál írni? 😉
Mellesleg a cikk elég kínos volt annyiban, hogy a kérdező alig leplezetten próbálta ráerőltetni a véleményét KJ-ra.
Viszont valahol megértem e kérdezőt. Lehet azzal érvelni, hogy de majd a közösség morálisan jól kiközösíti és lesz nemulass. Nem hiszem. Magyarországon maga “a közösség” olyan szinten a béka nyakkendője alatt van, hogy jó ideig nem várható el tőle holmi szellemi kiközösítés. Ahol simán lehazaárulózzák az ellenfelet, de amikor a saját politikus “hazaárulós” véleménye visszhangtalan; amikor az “egy tábor, egy zászló” égisze alatt, szavazatszerzés részeként egyszerre szólítják meg a mérsékelteket és a jobb helyeken – kiközösítendő radikálisokat; ilyenkor kitől várjuk, hogy elforduljanak a szélsőségtől? A saját tábor nem fog, az ellenfél meg már rég megtette.
Ma Magyarországon eljutottunk oda, hogy a kultúrált önkorlátozás nem érvényesül és gyakorlatilag mindent szabad, amit a törvény nem tilt, illetve nem mondják ki jogerős ítéletben. (Olvasd el a KJ-interjú mellett Parti-Nagy Lajos írását a “Kentaur beszéd” rovatban.)
Zuschlag János az. Biztos a kánikula teszi.
Minden olvasó és érintett szíves elnézését kérem.