Nemrégiben egy kedves olvasóm a terroristákkal való cinkossággal vádolta Szentesi Zöld Lászlót. Megnyugodhatunk. Nem SZZL cinkol a terroristákkal, hanem Lovas István.

A két cikk hangneme ég és föld. Ez nem csak “robbantgassanak csak nyugodtan, csak az én plafonomról ne hulljon vakolat a bablevesembe” – ez nyílt kimondása annak, hogy a terror, mint háború, valójában igazságos, hogy felvilágosult, csak éppen mindenre elszánt intellektuellek vívják, amolyan modern szabadságharcképpen. Pénzük, fegyverük nincs, hát felrobbantanak pár munkába igyekvő biztosítási ügynököt, akik nem feküdtek az Egyesült Államok repülőgép-anyahajói elé. Bin Láden hivatkoási alap. Hogy a “hadviselőknek” semmiféle legitimációjuk nincs, nem számít.

Persze nem kellene sokat csavarni a logikán, hogy jó legyen: csak ki kéne mondani, hogy a terror elfogadhatatlan; természetesen abban van igazság, hogy a Nyugat, mint olyan, vastagon sáros a terrorizmus okait illetőleg. Csak éppen az időt, bármennyire is fájdalom, nem lehet visszaforgatni. Bármennyire is sajnáljuk, ez nem legitimálja a tejért leugró családanyák felrobbantását.

Bár Lovas rendszeres olvasói aligha lepődnek meg azon, hogy szerinte az életre nem méltó mindenki egyformán – az már csak adalék, hogy az elv mögött álló értékrend finoman szólva is bizarr.