Kukan beszólt – és igaza van

Elég keményen beszólt Eduard Kukan szlovák külügyminiszter a magyar diplomáciának, és, ha félretesszük a piros-fehér-zöld szemellenzőnket, be kell látnunk, hogy alapjában véve igaza van.

Manapság két EU-tag ország között nem nagyon működhet az egyoldalú, nacionalista alapú intézkedések gyakrolata. A legtöbbször a külhoni magyarok iránt érzett felelősség hangzik el indoklásként, de még ez az érv is elég gyenge lábakon áll. Nehéz ugyanis elképzelni, miért jó a határon túli magyaroknak, ha irányukban frusztrált kormány alatt élhetnek.

Ráadásul ezt a külpolitikai vandalizmust még az eredmények sem igazolják: a nagy garral bevezetett, száz évvel ezelőtti nemzetfelfogásra építő kedvezménytörvény lényegében befuccsolt, az ideológiaháborúvá fajult állampolgársági népszavazáson pedig az is kiderült, hogy a magyar állampolgárok is csak a valós megoldásokra lennének vevők, a cirkuszra nem.

Persze a politikai csapda elég nyilvánvaló: ha a jobboldal konstruktív, érdemi párbeszédet kezdeményezne, saját logikája alapján minősülne hazaárulásnak; a baloldal pedig egyszerűen be van tojva az ellenék hazaárulózásával.

A külügyminiszter szerint a helyzet a választások után csak rosszabbodik majd – igaz, ehhez még különösebb politikai éleslátás sem kell. A határon túli honfitársainkat pedig, akiket a Fidesz szemrebbenés nélkül beáldoz majd, Isten irglmazzon.

One Response to Kukan beszólt – és igaza van

  1. algi szerint:

    Klikk a linkre! Irány a hírblogok kategória!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.