Felsőfokú problémák

– Jó napot kívánok, Horváth Judittal szeretnék beszélni.

– Az ki?

– Horváth Judit az ELTE pr-felelőse.

– Melyik tanszéken, vagy karon, vagy hol?

– Nem dolgozik egyik tanszéken sem, ő az ELTE pr-felelőse.

– Hát ilyenről én még nem is hallottam.

– Már többször sikerült vele beszélnem.

– Nem tudom, hol lehet…

– Nem szívesen árulom el, hogy a Rektori Hivatalhoz van beosztva, mert ha nem tudnak egy számot, rendszeresen a rektori hivatal titkársághoz kapcsolnak, amit nem szeretnék, vagy a rektor úr titkárságára, amit még kevésbé szeretnék. Horváth Juditnak saját melléke van, gondolom, van ott egy telefonkönyv…

– Nézem… [A háttérben: – Horváth Judit, valami pr-felelős, hallottál te már ilyenről? – Nem. – Nem. – Hát ilyen nincs. – Horváth Judit?]

– Megvan, kapcsolom.

(A mellék számát nem árulták el.)

A fenti történet tegnapi és teljesen valós. Aktuálpolitikai vonatkozása csak annyi van, hogy valóban valami abban, hogy egy sor állást az egyetemeken tényleg felesleges közalkalmazottakkal betöltetni. A fent említett hölgy közalkalmazott, de nemhogy az ELTE kommunikációs felelősét, de az oktatási rektorhelyettest sem képes mindig kapcsolni; ha pedig a ranglétrán lejjebb álló személyt, mondjuk a pályázati iroda vezetőjét próbálja elérni az embert, akkor reflexből kapcsolja a rektor titkárságát. Hallgatókkal, akiknek ez ideális munka lenne, nyilván rugalmas időbeosztással, benn az egyetemen, ez egész másképp lenne; azok ösztönözve lennének arra, hogy munkájukat megtarthassák, így nyilván képesek lennének belelapzni a telefonkönyvba akár minden egyes híváskor. Ha már az egyetemi vezetés képtelen odatenni egy számítógépet.

Nyilván közalkalmazott az a bácsi is, aki naphosszat hallgatja a Bartók Rádiót kis kukszlijában, és esténként bezárja az ajtót; vele speciel semmi bajunk nincs, csak nehéz elhinni, hogy ő is a gazdaságos pénzfelhasználás jegyében ül ott.

Fura látni, hogy néhány egyszerű manőverrel hogyan lehet a felsőoktatást hadállásainak feladására kényszeríteni. Tulajdonképpen egy mondat is elég: nincs több pénz. És, közvetlenül azelőtt, hogy a miniszter biztost nevezne ki egy intézmény élére, valahogy rögtön kiderül, hogy még mindig van 100-200 millócska, ami elcsorog valamiféle rejtélyes eresztékeken.

Vannak persze más filozófiájú intézmények is, amelyek az állami támogatás mellett nem restek plusz bevétel után nézni, nem azt gondolja, hogy az államnak egyszemélyben kellene számolatlanul lapátolnia a pénzt az intézménybe; már csak velük szemben is méltánytalanság lenne, ha a többi, idegzsábás dinoszauruszként tántorgó egyetem meg mindig kapna plusz lóvét, ha éppen köll.

Az oktatók nemrég még ragaszkodtak a kötelező béreleméshez; ma Magyar Bálint fél évvel ezelőtti felvetését követelik, miszerint az intézmény dönthesse el, hogy kinek ad béremelést és kinek nem.

Ha az ELTE helyében lennék, a telefonos kisasszonynak például nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.