Szánalmasnak is alig lehet nevezni azt a hozzáállást, amivel a hazai jobboldal és határon túli csatlósai a magyar kormány népszavazás utáni magyarságpolitikája iránt viseltetnek. Duray Miklós, aki minden létező alkalommal örömmel fejezi ki lojalitását a Fidesz iránt, adott esetben kampányolni sem rest, momentán azt találta mondani: Gyurcsány túllőtt a célon, amikor jelezte, kész támogatni a határon túli magyar autonómiai törekvéseit.

Mindezt pusztán csak azért, mert a szlovákiai politikában a közelgő választások miatt a szlovák miniszterelnök nacionalista fröcsögéssel talált reagálni a fenti bejelentésre. Holott egy magyar miniszterelnöknek – a magyar alkotmány értelmében – sok választása nem is lenne. (Erősebb idegzetűek végiggondolhatják, mit mondott volna Duray Miklós, ha Gyurcsány azt nyilatkozza: nem támogatja a magyar autonómiatörekvéseket.)

Persze autonómiából is sokféle van: talán nem Gyurcsány Ferenc hibája, ha jobboldali érzelmű politikusok kapásból irredenta jelszavakra asszociálnak. Duray Miklósnak pedig arra nem ártana visszagondolnia, hogy az általa nagy kalaplengetéssel fogadott magyarigazolvány egy nekifutásból való rúgás volt a határon túli kormányokba, amelyet speciel a szlovák kormány kilencvenszázalékos adóval tervezett kiherélni – ha a magyar külpolitika nem kényszerült volna rá előbb ugyanerre. Gyurcsány bejelentése nem nyúlt át a kormányok felett, egyszerűen csak jelezte a magyar kormány álláspontját. De ő, a nemzetrontó, idegenszívű kommunista nem lehet bátor – ha pedig mégis az, akkor rögtön kiderül, hogy inkább gyávának kellene lennie.