Jobb világ?

“A világ sokkal jobb hely most, hogy Saddam Husszein börtönben van, mint amikor még hatalmon volt” – ezt az érvet alighanem soha kell feladnia Donald Rumsfeld védelmi miniszternek. Más érve viszont nem nagyon van, amit még mindig a réggi tűzzel hangoztathatja – hétfőn már éppen csak azt nem mondta: fogalma sincs, miért allította azt a CIA, amit. Immáron gyakorlatilag kétségtelen, hogy Irak megtámadásának pillantában gyakorlatilag nem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel, de hétfői nyilatkozatában már arra sem látott erős és megcáfolhatatlan bizonyítékokat, hogy a Husszein-rezsim kapcsolatot tartott az Al Kaidával (igaz, ezt az állítását már egy néhány órával későbbi közleményében visszavonta).

Ha hajlandóak vagyunk a Bush-kormányzat szemszögéből nézni a dolgokat, akkor akár alá is írhatnánk Rumsfeld álláspontját; jelen sorok írója például egyáltalán nem tartja kívánatosnak, hogy bármilyen rendszer fenntartása érdekében embereket kínozzanak meg, vagy adott esetben végezzenek ki. És ha ez a gyakorlat egyik pillanatról a másikra megszűnik, akkor az a meg nem kínzott és ki nem végzett emberek szempontjából nézve igenis örvendetes fejlemény.

Amiért talán mégis érdemes húzódozni ettől az agyonkomlikáltnak azért semmiképpen sem nevezhető állásponttól, az az ok, hogy az Egyesült Államok akciójába mindenféle nemzetközi felhatalmazás nélkül, a nemzetközi jog nyílt semmibevételével vágott bele. És ez cseppet sem megnyugtató. Nem kellemes arra gondolni, hogy az, hogy Amerika mikor és ki ellen indít háborút, az kizárólag azon múlik, hogy az amerikai elnök szerint éppen ki járul hozzá a legkevésbé a világ szebbé tételéhez. A jog mintha kifejezetten azért lett volna feltalálódva, hogy az önbíráskodásnak gátat szabva a többségi konszenzus határozza meg, hogy kivel szemben, milyen indokkal lehet erőszakot alkalmazni.

S ahol ezt az elvet akármilyen magasztos célok érdekében félreállítják, ahol egy többszázezres hadsereg fittyet hányva az aláírt és szentesített nemzetközi jogra egy személy önkényének megfelelően folytat hadműveleteket, az a világ már eleve nem lehet olyan nagyon szép.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.